Megbocsátás.

Komoly téma.
Elsőként azt érdemes tisztázni, kiről is szól tulajdonképpen a megbocsátás?

Csakis önmagunkról!

Senkit nem érdekel önmagunkon kívül hogy mi magunk mit érzünk, gondolunk. Hiszen az érzéseink, gondolataink bennünk vannak. Nem a másikban. (Lehet, hogy a másik nem is tud róla, hogy mi a szitu, max, ha a fejéhez vágjuk, jobb esetben megbeszéljük vele… de lássuk be mi sem tudjuk, kiben mi zajlik, csak akkor, ha megosztja velünk!)

Tehát, a megbocsátás nem a másiknak lesz fontos, hanem önmagunknak.
Valaki megbánt minket, hiába kér bocsánatot, ha magunkban nem tudjuk elengedni a sérelmet. Ő utána ugyanúgy felkel reggel, lefekszik este. A Nap is éppígy felkel reggel. Csak bennünk marad ott a harag, a megbántódás, az érzés.
Vagy nem is kér bocsánatot az, aki számunkra bántó módon tett vagy nem tett valamit. Pont ugyanúgy éli az életét mindenki a világon, mint annak előtte, csak bennünk van a megbántódás ott.
Tehát nekünk fontos, hogy meg tudjunk bocsátani.

A másik tisztázandó kérdés, hogy voltaképpen ki is az, akinek meg kell bocsátanunk!
Valaki mondott vagy tett vagy nem tett valamit, ami nekünk bántó volt. Valóban őrá haragszunk? Netán valaki másra, csak az a valaki nem adott rá konkrét okot, ezért kivetítjük haragunkat arra, aki “kéznél van”?
Vagy valójában inkább önmagunkra haragszunk?

Itt álljunk meg egy picit. Miért is haragudnék önmagra azért, amit a másik…. na, vajon?
Hát, hiszen minden éremnek 2 oldala van, sőt, még ott az éle is. Ki hagyta, ki engedte meg, ki nem akadályozta meg, kinek voltak elvárásai, amit nem kommunikált megfelelően? ÉN! Mindegyik kérdésre a válasz: ÉN!

Önmagunkat hibáztatjuk. Akkor is, ha nem tudatosan. A saját hibáinkat, kudarcainkat nehezen látjuk tisztán, kívülről, racionálisan. És a saját magunk miatt érzett haragunkat vetítjük ki másokra. Mennyire gyakran fordul ez elő vajon? Listázz nyugodtan. Gyűjts össze 10 teljesen különböző helyzetet, amikor valaki megbántott, majd vizsgáld meg, TE HOL VAGY EBBEN A HELYZETBEN?!

Magadnak bocsáss meg. Hirtelen a másik iránti harag is elillan belőled.

Ó, ha ez ilyen könnyen menne?!

De működik! Tudatos odafigyeléssel, sok gyakorlattal, és idővel meg tudunk bocsátani magunknak, és ezáltal másoknak is.

Vannak helyzetek, amikor hagyjuk, hogy bántsanak minket, nem tudunk védekezni. Képzeld, akkor is meg lehet bocsátani. Miért? Nem azért, mert elfogadjuk a megtörtént bántást. Mert nem. De a múltat elfogadjuk. Megtörtént, de a mostban másképp áll a dolog. Most tudok védekezni. Akkor, abból megtanultam ezt-azt, amit ma már másképp tennék, amire már van ráhatásom, befolyásom, és lehetőségem. A múlt elfogadása (hiszen nem lehet kitörölni, az már elmúlt), és az abból való tanulás belátása, tudatosítása segít megbocsátani a múltbéli dolgokat, amelyek bántottak bennünket.

Ha személyesen is segíthetek egy folyamat során, hogy meg tudj bocsátani önmagadnak, vagy valakinek, aki bántott (nem neki konkrétan, hanem magadban, hogy neked jobb legyen), keress bizalommal!